Minden embernek fontos az elismerés. Az, hogyha valaki kiemelkedően jól végzi a munkáját vagy más módon tesz sokat a cégért, ahol dolgozik, megbecsülést érdemel, és ezt érdemes is a dolgozó tudtára hozni. Ennek különleges módja az emlékplakett készítés, hiszen így egy mutatós, maradandó elismerést adhatunk a dolgozónak.

Ha egy cég nagyra becsüli valakinek a munkáját, azt célszerű vele tudatni is, hiszen így még motiváltabbá válik majd. Sok helyen divat megválasztani a hónap vagy az év dolgozóját, de természetesen az is megállja a helyét, ha egy-egy nagyobb feladat, illetve komolyabb szakmai munka után részesülnek jutalomban a legjobbak. Elismerésképp emlékplakettet adni látványos, ráadásul így a dolgozónak is örök emléke lesz arról, hogy ő egy kiváló szakember.

Keressen minket bizalommal, amennyiben kérdése van az emlékplakett készítéssel kapcsolatban vagy szeretné igénybe venni a szolgáltatást! Munkatársaink szívesen tájékoztatják a részletekről a megadott elérhetőségeink bármelyikén!